Az építőmester

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett családjával. - Valahogy majd csak elleszek - mondta. A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat. Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez az egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének. A ház átadására megjelent a főnök is, magával hozta a ház kulcsait, és átadta azokat az ácsmesternek. - Ez a Te házad - mondta - Ezt én adom ajándékba. Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár. Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egész másképp dolgozott volna. Így van ez mindannyiunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk ki magunkból. És aztán rádöbbenünk, hogy magunknak kell, majd abban a házban laknunk, amit építettünk, ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk. De már nincs visszaút, Te is építőmester vagy, Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz a kezedbe, hogy szöget verj a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel. Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd. Építkezz okosan!

Az értetlen király

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas nagyerdő, uralkodott abban egy bölcs, erős és szerető szívű oroszlán, úgy hívták, a nagyerdő királya. Szerették, tisztelték a nagyerdő állatai a királyt, aki mégsem volt boldog, mert szívét nagy bánat emésztette, bármennyire is szerette volna, nem született egyetlen gyermeke sem. Töprenkedett is sokat, kire hagyja óriási birodalmát. Ahogy öregedett egyre viselhetetlenebbnek tűnt számára a nagyerdő gondja és elhatározta rábízza a kormányzást az ott élő állatokra. Felosztotta hát birodalmát több tucat kicsi kiserdőre és rávette az ott élő állatokat válasszanak maguknak királyt. Az erdei választások annak rendje és módja szerint lezajlottak, az oroszlánkirály csak néhány dolgot határozott meg, ezeket leszámítva minden kicsi kiserdő népe maga dönthette el milyen módon kíván élni. A király ragaszkodott ahhoz, hogy, az állatok szabadon járhassanak-kelhessenek a kicsi kiserdőségek között, hogy minden állatnak egyformán süssön a nap, egyformán jusson nekik a kék égből, a zöld fűből, a fák dús lombjából, árnyékából, a mezők virágaiból, a vizek, a folyók és patakok csobogásából. Pár év után felkerekedett a király, hadd lássa mi történik hatalmas, ám sok kicsi kiserdőre osztott birodalmában. Minden kicsi kiserdő királyát sorban felkereste, beszélgetett velük, és kikérdezte az ott élő népeket is, hogy megy soruk. Mindenfelé nyájasan fogadták, és próbálták kikémlelni vajon mit akarhat a nagyerdő királya. A király kérdezett ezt, kérdezett azt, nézelődött, mosolygott, de egyetlen szavával, egyetlen arc izmával sem árulta el mi járatban van. Így kóborolta végig mindahány kicsi kiserdőségét, a háta mögött persze súgtak-búgtak, jót-rosszat egyaránt terjesztettek róla. De mindhiába kíváncsiskodtak, nem tudták meg soha utazásának pontos célját, mindössze annyi terjedt tova az erdők népe között, hogy hiába volt a királynak minden bölcsessége, ereje és szerető kedvessége, értetlenül állt szembe egy titokkal. Mert hiába találkozott minden kicsi erdőben sok-sok szelíd báránnyal, szorgos hangyával, bölcs bagollyal, mégis ezek a jóravaló, jobb sorsa érdemes állatok, rendre ravasz rókákat, tolvaj szarkákat, gonosz kígyókat, undok patkányokat, és más férgeket választottak maguknak királynak. Szegény király halála napjáig képtelem volt megfejteni e rejtély okát. azóta hívják a nagy erdő királyát, értetlen királynak. Aki nem hiszi, járjon utána. (Állatmesék 1.)