Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas nagyerdő, uralkodott abban egy bölcs, erős és szerető szívű oroszlán, úgy hívták, a nagyerdő királya. Szerették, tisztelték a nagyerdő állatai a királyt, aki mégsem volt boldog, mert szívét nagy bánat emésztette, bármennyire is szerette volna, nem született egyetlen gyermeke sem. Töprenkedett is sokat, kire hagyja óriási birodalmát. Ahogy öregedett egyre viselhetetlenebbnek tűnt számára a nagyerdő gondja és elhatározta rábízza a kormányzást az ott élő állatokra. Felosztotta hát birodalmát több tucat kicsi kiserdőre és rávette az ott élő állatokat válasszanak maguknak királyt. Az erdei választások annak rendje és módja szerint lezajlottak, az oroszlánkirály csak néhány dolgot határozott meg, ezeket leszámítva minden kicsi kiserdő népe maga dönthette el milyen módon kíván élni. A király ragaszkodott ahhoz, hogy, az állatok szabadon járhassanak-kelhessenek a kicsi kiserdőségek között, hogy minden állatnak egyformán süssön a nap, egyformán jusson nekik a kék égből, a zöld fűből, a fák dús lombjából, árnyékából, a mezők virágaiból, a vizek, a folyók és patakok csobogásából. Pár év után felkerekedett a király, hadd lássa mi történik hatalmas, ám sok kicsi kiserdőre osztott birodalmában. Minden kicsi kiserdő királyát sorban felkereste, beszélgetett velük, és kikérdezte az ott élő népeket is, hogy megy soruk. Mindenfelé nyájasan fogadták, és próbálták kikémlelni vajon mit akarhat a nagyerdő királya. A király kérdezett ezt, kérdezett azt, nézelődött, mosolygott, de egyetlen szavával, egyetlen arc izmával sem árulta el mi járatban van. Így kóborolta végig mindahány kicsi kiserdőségét, a háta mögött persze súgtak-búgtak, jót-rosszat egyaránt terjesztettek róla. De mindhiába kíváncsiskodtak, nem tudták meg soha utazásának pontos célját, mindössze annyi terjedt tova az erdők népe között, hogy hiába volt a királynak minden bölcsessége, ereje és szerető kedvessége, értetlenül állt szembe egy titokkal. Mert hiába találkozott minden kicsi erdőben sok-sok szelíd báránnyal, szorgos hangyával, bölcs bagollyal, mégis ezek a jóravaló, jobb sorsa érdemes állatok, rendre ravasz rókákat, tolvaj szarkákat, gonosz kígyókat, undok patkányokat, és más férgeket választottak maguknak királynak. Szegény király halála napjáig képtelem volt megfejteni e rejtély okát. azóta hívják a nagy erdő királyát, értetlen királynak. Aki nem hiszi, járjon utána. (Állatmesék 1.)2011. január 12., szerda
Az értetlen király
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas nagyerdő, uralkodott abban egy bölcs, erős és szerető szívű oroszlán, úgy hívták, a nagyerdő királya. Szerették, tisztelték a nagyerdő állatai a királyt, aki mégsem volt boldog, mert szívét nagy bánat emésztette, bármennyire is szerette volna, nem született egyetlen gyermeke sem. Töprenkedett is sokat, kire hagyja óriási birodalmát. Ahogy öregedett egyre viselhetetlenebbnek tűnt számára a nagyerdő gondja és elhatározta rábízza a kormányzást az ott élő állatokra. Felosztotta hát birodalmát több tucat kicsi kiserdőre és rávette az ott élő állatokat válasszanak maguknak királyt. Az erdei választások annak rendje és módja szerint lezajlottak, az oroszlánkirály csak néhány dolgot határozott meg, ezeket leszámítva minden kicsi kiserdő népe maga dönthette el milyen módon kíván élni. A király ragaszkodott ahhoz, hogy, az állatok szabadon járhassanak-kelhessenek a kicsi kiserdőségek között, hogy minden állatnak egyformán süssön a nap, egyformán jusson nekik a kék égből, a zöld fűből, a fák dús lombjából, árnyékából, a mezők virágaiból, a vizek, a folyók és patakok csobogásából. Pár év után felkerekedett a király, hadd lássa mi történik hatalmas, ám sok kicsi kiserdőre osztott birodalmában. Minden kicsi kiserdő királyát sorban felkereste, beszélgetett velük, és kikérdezte az ott élő népeket is, hogy megy soruk. Mindenfelé nyájasan fogadták, és próbálták kikémlelni vajon mit akarhat a nagyerdő királya. A király kérdezett ezt, kérdezett azt, nézelődött, mosolygott, de egyetlen szavával, egyetlen arc izmával sem árulta el mi járatban van. Így kóborolta végig mindahány kicsi kiserdőségét, a háta mögött persze súgtak-búgtak, jót-rosszat egyaránt terjesztettek róla. De mindhiába kíváncsiskodtak, nem tudták meg soha utazásának pontos célját, mindössze annyi terjedt tova az erdők népe között, hogy hiába volt a királynak minden bölcsessége, ereje és szerető kedvessége, értetlenül állt szembe egy titokkal. Mert hiába találkozott minden kicsi erdőben sok-sok szelíd báránnyal, szorgos hangyával, bölcs bagollyal, mégis ezek a jóravaló, jobb sorsa érdemes állatok, rendre ravasz rókákat, tolvaj szarkákat, gonosz kígyókat, undok patkányokat, és más férgeket választottak maguknak királynak. Szegény király halála napjáig képtelem volt megfejteni e rejtély okát. azóta hívják a nagy erdő királyát, értetlen királynak. Aki nem hiszi, járjon utána. (Állatmesék 1.)